folytatás...

12.  Melánia amint felébredt,
       A virágos kiskert felé nézett.
       De ámulatában szólani sem tudott
       Attól, amit ő a kiskert fölött látott.

13.  Szólítá Maximint "Látod mi van ott lenn?
       Ott a kert tetején oly tündöklő fényben?
       Jer oda nem tudom, hogy mit érez szívem,
       Oly égi örömet érzek lelkemben!"

14.  A kert közelébe mentek mind a ketten,
       Maximin kalapját tartja a kezében.
       Egy ragyogó fénykör előttük sugárzott,
       Amelynek közepe lassan széjjel nyílott.

15.  A nyílásban még egy tündöklőbb fényt láttak,
       Ennek közepén volt egy szép női alak.
       S leült a virággal behintett kőlapra,
       Bánatos szép arcát kezébe hajtotta.

16.  Melánia szerint én is ahogy tudom,
       E szép nő alakját leírni próbálom.
       Ámbár gyarló kézzel ily égi szépséget,
       Mint a Szűz Anyáé leírni nem lehet!

17.  Nagy és méltóságos volt a szűz alakja,
       S oly könnyűnek látszott mint rózsa illata.
       Ülő helyzetéből hogy felemelkedett,
       A hajnal bíborra festé meg az eget.