folytatás...

12.  Melánia amint felébredt,
       A virágos kiskert felé nézett.
       De ámulatában szólani sem tudott
       Attól, amit ő a kiskert fölött látott.

13.  Szólítá Maximint "Látod mi van ott lenn?
       Ott a kert tetején oly tündöklő fényben?
       Jer oda nem tudom, hogy mit érez szívem,
       Oly égi örömet érzek lelkemben!"

14.  A kert közelébe mentek mind a ketten,
       Maximin kalapját tartja a kezében.
       Egy ragyogó fénykör előttük sugárzott,
       Amelynek közepe lassan széjjel nyílott.

15.  A nyílásban még egy tündöklőbb fényt láttak,
       Ennek közepén volt egy szép női alak.
       S leült a virággal behintett kőlapra,
       Bánatos szép arcát kezébe hajtotta.

16.  Melánia szerint én is ahogy tudom,
       E szép nő alakját leírni próbálom.
       Ámbár gyarló kézzel ily égi szépséget,
       Mint a Szűz Anyáé leírni nem lehet!

17.  Nagy és méltóságos volt a szűz alakja,
       S oly könnyűnek látszott mint rózsa illata.
       Ülő helyzetéből hogy felemelkedett,
       A hajnal bíborra festé meg az eget.


     

folytatás...

6.   Éppen Ezernyolszáznegyvenhatot  írtak,
      Tizennyolcadikán szeptember havának,
      A "la saletti" hegyek közt két gyermek,
      Tehenet, juhot és kecskét legeltettek.

7.   Az egyik fiú volt a másik leányka,
      A fiú Maximim, a lány Melánia.
      Jámbor társalgásban tölték el a napot,
      Haza értek midőn a nap leáldozott.

8.   Tizenkilencedik napján azon hónak,
      A pásztorgyermekek ismét találkoztak,
      Így szólt Melánia: "Gondoltam egy szépet,
      Csináljunk itt egy szép paradicsom kertet!

9.   Te Maximim szedjél nagyon sok virágot,
      Én azalatt fehér sima követ hordok!"
      És úgy történt; egyik megy virágot szedni,
      A másik sietett köveket hordani.

10. S midőn a virággal s kővel visszatértek,
      Egy zöld gyepes helyet körülkerítettek.
      És a virágokat abba elhintették,
      Egy lapos kővel a kiskertet lefedték.

11. S hogy puszta ne legyen, a kőlap tetejét,
      Sok szép virággal gazdagon behinték.
      S amint munkájukat nézték gyönyörködve,
      Álom ereszkedett mind kettőjük szemére.

    A BŰN HATALMA

I.   A Boldogságos Szűz Mária és a két pásztor gyerek

1.  Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak,

     Vész van jósolva az egész világnak.

     Csordultig tele van a bűnök pohara,

     Amely kiömlik a világ romlására.

 2.  "Bűnbánat, bűnbánat!" bűnbánat lehetne,

     Mely a végromlástól minket megmentene:

     Csak két dolog között lehet választanunk:

     Vagy bűnből megtérünk, vagy pedig kárhozunk.

 3. Igazat beszélnek ezen szegény sorok, 

     Mégis kikacagják ezt a bölcs bolondok,

     De megdönthetetlen az égi igazság,

     Azt nem ronthatja meg a bűn és a gazság!

4.  A világ romlása, hogy már nem messze van,

     Arra sok százezer tanúbizonyság van.

     Ezek közül egyet mondjunk el ami legfőbb:

    A nyelv legiszonyúbb, mely legrettentőbb. 

5.  ..............................lángot az égből a földre,

     .........................................Mária hozta le.

     ..................................orít, rettegtet.

     ..............................beszél e kis füzet.